Kisfüzesi Könyvtáravató

Könyvtár

A jeles eseményre 2015. november 17-én került sor, melyre izgatottan érkeztem. Izgatottan,
hiszen a megújulás óta még nem láttam a kisfüzesi könyvtárat. Belépve először döbbenet ült az arcomra, „milyen sokan eljöttek és kíváncsiak az új közösségi térre”, majd széles mosollyal az arcomon, a levegőbe szippantva megcsapott a régi-új könyvek illata. A könyvtár hivatalos átadóján elsőként Menyhárt Balázs polgármester köszöntötte az érdeklődőket.

Beszámolt arról, hogy az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár a több száz köteten túl, magazinokkal, folyóiratokkal, berendezési tárgyakkal és technikai eszközökkel is támogatta a kisfüzesi fiókkönyvtár beindulását. A szót Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, a megyei könyvtár igazgatója vette át. Kellemes, megnyugtató hangját öröm volt hallgatni. Igazgató asszony beszélt a két könyvtár között létrejött KSZR, vagyis a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerről. A megjelenteknek azt is elmondta, hogy az állomány negyedévente cserélődik, de egyéni igények alapján időközi könyvtári kölcsönzésre is van lehetőség. Az állományt úgy állították össze, hogy a kisgyermekes anyukák, a tinédzserek és a felnőtt, idősebb olvasók is megtalálják a kedvükre való olvasmányokat. Az est további része a könyvtár, illetve a könyvtári állomány megtekintésével folytatódott, majd a Művelődési Házban, egy finom vacsora mellett, kötetlen beszélgetéssel zárult. Személy szerint én nagyon jól éreztem magam, egy kellemes estét tölthettem itt el, melyet ezúton is köszönök.

Deák Bernadett pétervásárai Művelődési Ház vezetője

Ha már a Polgármesteri Hivatal belső része megújult, a közvetlen környezetét is sikerült rendbe tenni. Még a nyár közepén kis tuják lettek ültetve az ablakok alá, a régi kerítésalap is lecserélődött végre, helyére zsalukőből rakott alap készült, amelybe tavasszal virágok kerülnek. A bejárat, valamint az emlékmű előtti rész le lett térkövezve. A felújított zászlótartóra kikerült a címeres nagy magyar lobogó, de magyar és Uniós zászló díszíti a Polgármesteri Hivatal falát is.

Menyhárt Balázs polgármester