2020. június 18. napjától megszűnt a veszélyhelyzet

A kormány június 18-ai hatállyal visszavonta a március 11-én elrendelt veszélyhelyzetet, de ezzel párhuzamosan az egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezetett be.

A Magyar Közlöny 144. számában jelent meg a 2020. évi LVII. törvény a veszélyhelyzet megszüntetéséről. Emellett megjelent a Magyar Közlöny 145. számában a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 282/2020. (VI. 17.) Kormányrendelet.

A törvény és a kormányrendelet a kihirdetést követő nap, azaz 2020. június 18. napján már hatályba is lépett, így ettől az időponttól vége a veszélyhelyzetnek.

A Magyar Közlönyben egyúttal megjelent a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény, amely egyebek mellett az adókötelezettségek teljesítésével kapcsolatos könnyítéseket tartalmaz és az adóigazgatási szabályok átmeneti alkalmazásáról is rendelkezik. A törvény szerint a hitelmoratórium az év végéig fennmarad. A magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek. Az iskolák június 26-ig felügyeletet és étkezést biztosítanak.

A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 285/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet alapján 2020. június 18-tól megszűnt az idősek vásárlási idősávja, de életben maradt még néhány védelmi intézkedés az alábbiak szerint:

Üzletekben, tömegközlekedési eszközökön – a hat éven aluli kiskorúak kivételével – mindenki köteles az orrot és a szájat eltakaró eszközt (pl. orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

A 65. életévüket betöltött személyekre vonatkozó időkorlátozás megszűnik, az üzleteket – az élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert és gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet is – nyitvatartási időn belül bárki, bármikor szabadon látogathatja.

A vendéglátó üzletek belső, zárt, vendégek által látogatható részében az ott dolgozók kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt viselni.

A zenés táncos rendezvények szabadtéren és zárt helyen is megtarthatók azzal a feltétellel, hogy a jelenlévők száma (beleértve az ott foglalkoztatott személyeket is) nem haladhatja meg az 500 főt.

Az országos veszélyhelyzet megszűnésével Pétervásárán a Városi Piacon polgármesteri hatáskörben elrendelt idősáv is megszűnik, a piacot nyitvatartási időben bárki, bármikor szabadon látogathatja.

A Pétervásárai Közös Önkormányzati Hivatalban, az Egészségügyi Központban, az Orvosi Ügyeleten, az “Aranykapu” Humán Szolgáltató központban szájmaszk viselése és a védőtávolság megtartása a továbbiakban is kötelező.

Az önkormányzati intézmények nyitvatartásának és látogathatóságának változását folyamatosan kísérjék figyelemmel.